Nemzeti Összetartozás Napja - 2017

2017.06.03 11:11

A Nemzeti Összetartozás Napján, 2017. júniu 3-án Nagymegyeren elhangzó beszédem teljes szövege:

 

,,Kilencvenhét év. Ennyi telt el azóta, hogy a történelmi Magyarország felbomlott. Létrejött a kis Magyarország. És legalább 3,200.000 magyar Magyarország határain kívülre szorult.

Kilencvenhét év. Legalább négy generáció telt el azóta, hogy a történelmi Magyarország felbomlott. Felbomlott a régi ország, de nem bomlott fel a magyarok szövete. A Szlovákiában élő magyarok: dédapáink és dédanyáink, nagyanyáink és nagyapáink, szüleink és mi magunk – akik itt vagyunk ma Megyeren – kilencvenhét év óta vagyunk, maradtunk magyarnak.

A trianoni események furcsa fintora során kis Magyarország lett Kelet-Európa egyetlen, majdnem nemzetiségek nélküli országa. Míg viszont azok az országok, amelyek kitartóan szorgoskodtak saját nemzetállamunk megteremtésén, azok óriási létszámú ,,más” népeket láncoltak magukhoz: magyarokat, németeket, törököket és így tovább. Nem csoda, ha térségünkben sokszor kérdezzük: Kik vagyunk mi? Valóban: Kik vagyunk mi? Csendben, nyugodtan és örömmel mondjuk: Magyarok vagyunk. Nyelvükben és kulturálisan magyarok. Nem Magyarországon élünk, de magyarok vagyunk. Nem élünk Magyarországon, de sokszor álmodunk róla, hogy jó volna ott élni. A legtöbben Magyarországon nem élünk életvitelszerűen, de Magyarországon máshogy érezzük magunkat, mint más országokban.

A Nemzeti összetartozás annak a törvénye, hogy Magyarország felelősséget vállal a határon túl élő nemzettársai iránt. Aki ezt magyar nacionalizmusnak találná, annak mondjuk el, hogy Spanyolország például a mai napig fenntartja a jogot beavatkozni annak a Gibraltárnak az ügyeibe, amelyet több száz éve Nagy-Britannia birtokol. Maga Szlovákia is ezt az elvet követi, amikor erkölcsi és anyagi támogatásban részesíti a szerbiai vagy a romániai szlovákokat.

Amikor 2010 májusában az akkori magyar parlament elfogadta a Nemzeti összetartozás törvényt, abban nagyon érthetően fogalmaztak: ,,Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni […] a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló […] 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezünk. Számot vetünk a békediktátum által okozott […] problémák megoldatlanságával. Egyaránt tiszteletben tartjuk a magyar nemzet érdekeit, de a más nemzetek jogát is arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak.”

Kilencvenhét év. Vannak, akiknek a szemében a mi kilencvenhét szlovákiai magyar évünk nem más, mint érthetetlen makacs ragaszkodás egy nyelvhez és egy kultúrához, ami nem ennek az országnak a hivatalos nyelve és nem ennek az országnak a hivatalos kultúrája. Kilencvenhét év. Annak ellenére, hogy a felvidéki magyarság nemességét, arisztokráciáját és értelmiségét több alkalommal lefejezték, olyan kilencvenhét évet éltünk meg, amelynek a végén még mindig szervezett közösségként létezünk.

Ami a mi szemünkben természetes büszkeség, az mások szemében maradiság. Vannak, akik szerint a nemzet elavult kategória. Azt mondják, vannak korszerűbb, divatosabb kategóriák: Állampolgár. Vásárló. Ügyfél. Igen, azok is vagyunk. Állampolgárok. Vásárlók. Ügyfelek. De milyen érdekes: Egyfelől azt halljuk, hogy milyen elavult dolog ragaszkodni a nemzethez. Másfelől meg azt látjuk, hogy minden nemzet, a szlovák, a román, a szerb és minden más európai nemzet ragaszkodik a saját nyelvéhez és nemzeti azonosságtudatához. Hát nem különös? Hát nem különös, hogy tőlünk akarják, hogy feladjuk azt, amit mindenki körülöttünk szorgalmasan, nap mint nap gyakorol?

Mit érdemes elmondani a nemzet árnyoldalairól? A család egy konkrét közösség. A tagjait ismerjük, a családtagokat a kezeinken össze tudjuk megszámolni. A régi rómaiak nem is igen akartak túllátni a szélesebb családon. Ők úgy mondtak: Gens una sumus – Egy vérből valók vagyunk.

A nemzet viszont egy elképzelt közösség. Tudom, hogy szeretnénk hinni, hogy ha egy nemzet tagjai vagyunk, akkor a nemzet tagjai hozzánk hasonlóak, meg hogy az egy nemzet tagjai szeretik egymást. Mint a jó családban. Jól tudom, hogy szeretnénk azt hinné és érezni, hogy akik hozzánk hasonló magyarok, azok a világról ugyanazt gondolják, mint mi.

Ahogy a családjainkban nem vagyunk korántsem azonosak, és ahogy nagyon sokszor a családjainkban nincs köztünk összhang, úgy a magyar nemzet sem homogén, nem egynemű. Az egy nemzet nem jelenti, hogy ugyanúgy érzünk vagy gondolkodunk mindenről. De azt sem, hogy mindenért egymás torkának kéne esnünk. A nemzetben helye van a tőlünk eltérőnek. A sokszínűség is hozzátesz a nemzet varázsához. Hát nem erről beszélt István király?

Muszáj kimondanunk és muszáj felidéznünk Vörösmarty Mihály szavait, melyek figyelmeztetően átdörögnek évszázadokon át, hogy mi magyarok hajlamosak vagyunk egymást földbe döngölni, egymást eltiporni, hogy saját igazunk bizonyítsuk.

Hol van a nemzet határa? A kirekesztő, kicsinyes, a másik nemzetet káromló gondolkodás nem való az istenfélő európai világba. Nem a türelmes és kiegyensúlyozott nemzet jellemzője, hogy nyelvtörvénnyel vagy a közigazgatási határok átszabásával jelzik, hogy tartanak tőlünk és be akarnak olvasztani minket. De ne legyenek naiv képzeteink a másik oldalról sem. A szlovákiai magyarság ki van szolgáltatva a mindenkori magyar kormányok kül- és belpolitikai céljainak. Így tehát mind Szlovákiának, mind Magyarországnak akkor vagyunk és leszünk érdekesek, ha egyediségeink és sajátosságaink többlettartalomként és többletértékként kapcsolódnak a magyar szellemi örökséghez és Szlovákia értékeihez. Addig is kérdezzük meg magunktól és mindenkitől: Miért volnánk mi kisebbség? Csak azért, mert a többségi nemzetet, annak nyelvét és pozícióit az államhatalom védi? Milyen kisebbség? Még ott is kisebbségnek neveznek minket, ahol túlnyomó többségben vagyunk. Rendre mi magunk is kisebbségnek nevezzük magunkat – milyen kicsinyhitűen. 

A kultúra a közösség emlékezete. Mi itt és most közösen emlékezünk arra, hogy 2010 óta a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény arra kötelezi a mindenkori magyar államot, hogy ne feledkezzen meg a határon túl élő magyarokról: éljenek bár Szlovákiában, Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján vagy bárhol a nagyvilágban. Nekünk, határon inneni és határon onnani magyaroknak van okunk, hogy tanúságot tegyünk a nemzeti összetartozás mellett. Itt Nagymegyeren tanúságot teszünk, hogy (Csoóri Sándor szavaival) mi ,,a magyar mozaiknemzet” részei: lányai és fiai vagyunk. Tanúságot akarunk tenni, hogy mi itt akarjuk szeretni egymást, családjainkat és gyerekeinket. Itt akarunk magyarként élni, és ha eljön az idő, az Úrhoz megtérni. Magyarként. Kilencvenhét év után.  Majd száz év után is. Ameddig az Úr engedi."